‘A materialista tudatkép kritikája’ című előadás záró részlete:
“Az én elhatározottságom a védikus elképzelés mellett egyrészt értelmi forrásokból származik, másrészt pedig érzelmi forrásokból. Az értelmieket nagyjából hallottátok. Nem csinált, és nem csinál a tudomány anyagból tudatot, nem tud egy tudattalanná vált testet újra tudattal felruházni.
Szóval semmi nem kényszerít minket arra, hogy elfogadjuk, hogy a tudat az anyagból származik. És nem tud a tudomány olyan robotot sem létrehozni, amely tudatos lenne.
Egy további kritika, hogy még elméletileg sincs rá magyarázat, hogy a tudat honnan származik. Akkor miért lenne bárki kényszerítve, hogy ezt a koncepciót elfogadja? Mindannak tudatában, hogy vannak jelenségek, amelyeket végképp lehetetlen értelmezni az ‘anyagi tudat’ koncepcióval.
Hogyha pedig van egy logikus dualista magyarázat, ami a jelenségek összességét képes megmagyarázni, akkor ezt egy magasabb rendű elméletnek kell tekinteni és elfogadni, mert nincsenek olyan megfigyelések, amelyek kilógnának a köréből.
Az érzelmi megközelítésem pedig abból fakad, hogy a tudat anyagi magyarázata nagyon céltalanná teszi az emberi létezést. Meglehetősen kilátástalanná. Azt hiszem, hogy nyomós szerepe van ennek abban a depressziós hangulatban, ami a modern fogyasztói társadalmakat áthatja.
Mondanék egy idézetet egy Monod nevű tudóstól, aki a tudat anyagi koncepcióját vallotta, és hogy ebből adódóan milyen következtetésre jutott a létezésünk céljára vonatkozóan:
„Nincsen olyan terv, természetes erkölcs, természetes etika, természeti törvény, amelynek engedelmeskednünk kellene. Az embernek, mint a véletlen termékének, el kell ismernie totális elhagyatottságát, gyökeres idegenségét, aki értelem és cél nélküli cigányként vándorol a világmindenség peremén.”
Ez lesz így az emberiség önmagáról alkotott képe. Itt vagyunk egy univerzumban, vándorlunk a peremén a kis batyunkkal.
Fogalmunk sincs, hogy mi értelme az egész létezésünknek, mi értelme a tudatunknak, és amilyen értelmetlenül létrejött, ugyanolyan értelmetlenül el is fog pusztulni. Ez egy elég kiábrándító kép.
Számomra az értelmi érvek mellett vonzó az a magyarázat, amely szerint a tudatnak van egy magasabb rendű forrása. Örök természettel rendelkezik, a világ tervszerűen létezik, és a mi létezésünknek is meghatározott célja és értelme van. Ez pedig végső soron nem más, mint a legmagasabb, legtisztább tudattal rendelkező lénnyel való elfelejtett kapcsolatunk felébresztése. Köszönöm szépen mindenkinek a figyelmét!”
Előadó: Tasi István (Ísvara Krisna Dásza). Elhangzott 2001. március 3-án a Szintézis Szabadegyetemen.