Sríla Prabhupáda azt mondta, hogy az érzékkielégítés olyan az életben, mint a só az ételben. Ha túl keveset használunk, akkor is ízetlen az étel. Ha valakinek semmi élvezete nincs az életben, az őrjítő. De hogyha túl sok van, az is őrjítő, mert akkor a mohóság, a kapzsiság, az önzés, az önközpontúság, a hedonizmus, ez nagyon felerősödik.
Úgy, mint amikor el van sózva az étel, akkor meg már azért nincs benne élvezet. Szóval nagyon csínján kell bánni az érzékkielégítéssel. A mai társadalom sajnos a lónak azon az oldalán van általában, hogy túlságosan sok az érzékkielégítés. Mert ez az egyetlen boldogságkép, hogy az anyagi dolgok által boldoggá váljon valaki.
További hátulütők, hogy ez a fajta törekvés, amikor valaki anyagilag akar boldog lenni, az valami kevés örömöt ad, de aztán jönnek vele a nehézségek is. Főleg, hogyha valaki erkölcstelen módon akar élvezethez jutni, vagy önmérgezéssel. Ha valaki leissza magát egy este, akkor lehet, hogy van egy mámor, ami egy kicsit olyan, mintha jól érezné magát, de másnap meg másnapos. Szóval nem lesz elégedett.