1. A sattva-guṇa ragyogása: Ismerjük el, hogy a jóság tiszta, világos és egészséges, de értsük meg, hogy ez még mindig az anyagi természet börtönének “luxuscellája”.
2. A boldogság mint béklyó: Amikor a lelki béke és a harmonikus élet válik a végcéllá, a lélek elfelejti az Úr utáni eksztatikus vágyakozást, mert „túl jól érzi magát” itt.
3. A tudás gőgje: A jóságos ego egyik legveszélyesebb csapdája: „Én értem a filozófiát, én ismerem a szabályokat, tehát jobb vagyok másoknál.”
4. A rituális tisztaság illúziója: Amikor a külsőségek (tiszta ruha, pontos szabálykövetés) fontosabbá válnak, mint a belső irgalom és a mások felé forduló alázat.
5. A „Jó Ember” maszkja: A törekvés, hogy mindig méltóságteljesnek és erkölcsösnek tűnjünk, ami megakadályozza, hogy őszintén szembenézzünk saját esendőségünkkel.
6. Függőség az elismeréstől: A jóságos ego rejtett tápláléka a környezet dicsérete: „Milyen fegyelmezett, milyen bölcs, milyen odaadó!” – ez észrevétlenül visszahozza az élvező mentalitást.
7. A karma-mimāmsa maradványai: Az a tudatalatti elvárás, hogy a jóságunkért cserébe az anyagi természetnek „kutya kötelessége” kényelmet és zavartalanságot biztosítani számunkra.
8. Vakfolt a szenvedésre: A jóságban fürdőző ego hajlamos érzéketlenné válni azok iránt, akik a szenvedély vagy tudatlanság mocsarában küzdenek, lenézve őket ahelyett, hogy segítene.
9. Áttörés a transzcendentális szintre: A megoldás nem a jóság elhagyása, hanem a gyümölcseiről (a boldogságérzetről és a felsőbbrendűségről) való tudatos lemondás Kṛṣṇa kedvéért.
10. Történet Jagannātha Dāsa Babaji Maharājaról