Aminek kezdete és vége van, az ami elmúlik, az nem lehet az igazi boldogság forrása. Ugyebár tartós elégedettségre vágyunk. Ez azért is van, mert a Bhagavad-gítá tanítása szerint mi magunk örökkévaló lények vagyunk. Igazán nem elégszünk meg semmivel, semmi nem tesz boldoggá, ami átmeneti.
De ezek az örömök mindig ilyenek. A fagyi jó az elején, de a fagyi elfogy. Vagy ha egyfolytában enni akarjuk, akkor meg a gyomrunk fog megfájdulni tőle. Nem lehet egyfolytában fagyit enni. Kezdete és vége van. Krisna azt mondja, az igazi bölcs nem ezekből a dolgokból próbál végső örömet meríteni.
Sríla Prabhupáda egy példájával illusztrálja ezt. “Ahogyan az éhes embert nem lehet boldoggá tenni az élet semmiféle örömével, ha nem kap mellette ételt, úgy az örök, abszolút boldogságra éhező ember sem lesz elégedett, bármilyen anyagi boldogságban is van része.”
Szóval a lélek éhezik. Megpróbálhatunk egy éhes embert valamivel elégedetté tenni. Nézd meg, bekapcsoltam neked a tévét. Hetvenkét csatorna közül válogathatsz. Ugye? Elviszlek moziba. Simogatom a hátadat. Hízelgek neked.
De annyi mindent ígérhetünk valakinek, aki éhes. De hogyha nem kap ételt, akkor mindig csak azt fogja mondani, nem, nem, ez kevés, ez kevés, ez nem tesz engem elégedetté. Amikor pedig megetetjük, akkor megnyugszik. Ugyanúgy a léleknek is táplálékra van szüksége, magasrendű lelki táplálékra van szüksége, és ha csak anyagi dolgokkal vesszük körül, anyagi dolgokat akarunk neki adni, mindaddig csak éhezni fog, nem lesz tökéletesen elégedett.