Az egyik elválaszthatatlan tünete vagy szimptómája ennek a nem anyagi tényezőnek – amit nevezhetünk léleknek, vagy szanszkrit kifejezéssel átmának, szellemnek, kinek, hogy tetszik – éppen ez az elidegeníthetetlen tulajdonsága, hogy tudatos, örökké tudatos, elválaszthatatlan tőle a tudat.
Az anyagot egy bizonyos formájában csak éppen az teszi tudatossá, hogy ez a tudatos tényező benne van. A test, az anyag nem rendelkezik ezzel a képességgel saját magában. De amikor a lélek áthatja a tudatnak a sugaraival – ez mondjuk egy védikus hasonlat – hogy ahogyan a Nap beragyogja az eget és a világnak egy területét, ugyanúgy ragyogja be a lélek a testet a tudatnak a sugaraival.
Amíg ez a transzcendens tényező – vagy akár nevezhetjük felsőbbrendű tényezőnek is – benne van a testben, addig a test tudatos. Azért, mert az érzékeken keresztül mindazok az információk, amiket kapunk, a lélekhez futnak össze. Ő tapasztalja, ő éli meg ezeket. Akkor azonban, mikor a lélek függetlenné válik a testtől – akár egy testen kívüli tapasztalat keretében, akár egy végleges testen kívüli tapasztalat, a halál esetében –
akkor az anyag megmutatja a valódi természetét. Azt, hogy igazából tudatlan, tétlen, tehetetlen, mert csak a léleknek a jelenléte és a tudata az, ami mozgatja és élőnek láttatja velünk.
Egy egyszerű példa, amit használnak erre, az autók példája. Ahogy egy autó önmagában áll, csak egy nagy vasdarab, még hogyha nagyon ügyesen is van összerakva, vagy szép a formája. Amikor egy tudatos lény beleül, egy ember, akkor ez az autó elindul. Akkor úgy tűnik, hogy mozog, csinál valamit, kvázi mintha élne. Persze a védikus írásokban nem a Toyoták példája szerepel, hanem ott a lovas szekér van leírva, de ezt a hasonlatot alkalmazzák.
Felvetődik a kérdés, hogy akkor melyik az igazi énünk? A védikus megközelítés, amelyet én leginkább ismerek, az, hogy az élőlény maga ez a tudatos tényező. Aham brahmásmi. Én egy örök lélek vagyok.
Ezt mondják, hogy én a tudat maga vagyok, az a létező, amitől elválaszthatatlan a tudat képessége. Aztán a Bhagavad-gítá, felsorolja a lélek a jellemzőit:
„Az elpusztíthatatlan, mérhetetlen, örök élőlény anyagi teste mindenképpen megsemmisül, de ami áthatja az egész testet az elpusztíthatatlan.”
„Az elpusztíthatatlan, mérhetetlen, örök élőlény, anyagi teste mindenképpen megsemmisül, de ami áthatja az egész testet az elpusztíthatatlan.”
„A halhatatlan lelket senki sem képes megsemmisíteni.”
„Nem ismer sem születés, sem halált, soha nem keletkezett, nem most jön létre, jövőben sem fog megszületni, vagy újra keletkezni.”
„Születetlen, örökkévaló, mindig létező és ősi, és ha a testet meg is ölik, ő akkor sem pusztul el.”
Ez volt az alapvető elképzelése a hinduizmusnak, illetve mind a mai napig ez: az egyéniség az egy örök, tudatos létező, ami fölötte áll az átmeneti anyagi kategóriáknak vagy az anyagi testnek.
(Részlet “A materialista tudatkép kritikája” című előadásból. Szintézis Szabadegyetem, 2001. március 3. Előadó: Tasi István / Ísvara Krisna Dásza)