IX. LÉTKÉRDÉS KONFERENCIA
DHARMA – „Mért legyek én tisztességes?”
A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola (BHF, www.bhf.hu) 2014. november 13-án, hagyományaihoz híven immár kilencedik alkalommal rendezte meg tudományos szimpóziumát, a Létkérdés Konferenciát (www.letkerdes.hu). Az egész napos program témája ezúttal a dharma: a vallás, az erkölcs elvei voltak. Az ősi indiai szentírások tanításai alapján, az előadók a dharma négy lába, négy pillére mentén járták körbe a napjainkban oly aktuális és elgondolkodtató témát. Vagyis a tisztaság, a kegyesség, a lemondás és az igazmondás alkották a rendezvény programjának tematikus vázát.
Az első hallásra esetleg túlságosan elméletinek, száraznak tűnő témakör valójában nagyon is gyakorlatias, mindennapjainkat, boldogságunkat meghatározni képes kérdésekkel foglalkozik. Életünk legalapvetőbb történéseiben gyakran érnek bennünket olyan jelzések, döntési helyzetek, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy helyesen, az erkölcsi elveknek megfelelően kellene cselekednünk. Vajon felismerjük ezeket a helyzeteket? Felismerjük azokat a pillanatokat, amikor egy döntésünkkel valójában jövőnk boldogulását segítjük elő, vagy inkább akadályozzuk azt? Ha sejtjük is, hogy mit kellene tennünk, hajlandók vagyunk-e betartani az erkölcsi útmutatásokat és áldozatot hozni annak érdekében, hogy boldog, örömteli és tartós elégedettséget biztosító életet élhessünk?
A kulcsfontosságú kérdés mégis az, amit a konferencia címében szereplő József Attila verssor is feszeget: megéri-e a mai világban erkölcsösnek lenni és helyesen cselekedni, amikor azt látjuk, hogy sokszor azok jutnak látványosan előre, azok boldogulnak jobban, akik nem tartják be olyan aggályosan az erkölcsi szabályokat és a törvényeket? A konferencia előadói, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola neves oktatói ezekre a kérdésekre keresték a választ.
A konferencia záró programjaként kellemes hangulatú mantra meditációs koncertre került sor. A Főiskola munkatársai mellett Gunagrahi Dásza zenekarának tagjaiból verbuválódott formáció szórakoztatta a közönséget.
