Tudjuk, hogy az emberek – az ökológiai lábnyom kifejezéssel élve -, túl nagy lábon élnek, túl sok forrást pazarolnak el a világból, túl önzően viselkednek. Ettől a világ egyes helyein nagy hiányok lesznek, máshol az emberek nagyon pazarolnak. Ahol pazarolnak, ahol sok pénz van, ott sokféle bűnös cselekedetbe is belebonyolódnak, önmérgezésbe, szerencsejátékba, szexuális szabadosságba. Annak megint lesznek visszahatásai egyrészt anyagi szinten, másrészt karmikus szempontból. Szóval ez az érzéki, önző életmód, ez nagyon sok módon visszaüt és elégedetlenséghez vezet.
Ugyanakkor nem oldja meg az emberi létnek a legfőbb problémáját, a négyféle szenvedést. Dzsanma, mrityu, dzsará, duhkha – mondja Krisna. Születés, betegség, öregség, halál. Ez a négy mindig jelen van az anyagi életben. Mindegy, hogy mennyi pénze van valakinek, mindegy, hogy milyen pozíciója van a társadalomban. Megszületett valamikor és sírva született. Valamikor betegségek fogják érni, kisebb vagy nagyobb betegség, de nincs olyan ember, akinek valami betegsége nincs az életében. Meg fog öregedni, az biztos, hogy mindenkivel megtörténik, és a végén meg fog halni.
A halál pedig mindent elvesz tőlünk. Bármi, amiről azt gondoltuk, hogy élvezetet fog adni, vagy a boldogságunk forrása lesz, az elvész.
Szóval így az érzékekkel való kapcsolat tulajdonképpen a szenvedés, az érzékekkel való túlzott kapcsolat a szenvedésünk forrásává válik. Ez egy forradalmi gondolat, amit a Bhagavad-gitá az ötödik fejezetben fejez ki. Azt mondja Krisna: “Az okos távol tartja magát a szenvedés forrásaitól, amelyek az anyagi érzékekkel való kapcsolatból származnak. Az efféle élvezeteknek kezdetük és végük van, ezért a bölcs nem leli bennük örömét.”